Valerie szemszöge:

Lorenzo kórházi ágya mellett ültem a széken, és elaludtam, fejemet az ágy szélére hajtva.

Megint Lorenzóról álmodtam. Újra és újra a nevét szólongattam, de nem tudtam megakadályozni, hogy egy feneketlen szakadékba zuhanjon.

Kétségbeesetten próbáltam követni őt, de rá kellett jönnöm, hogy megbénultam. Minden kínom könnyek áradatává változott, melyek eláztatták az arcomat.

Hirtele