**Kaelen**

Az idő folyása kizökken a medréből. Hó van alattam. Vér a kezemen. Víz csöpög a hajából a csuklómra. Hangok körülöttünk. Parancsok. Léptek. Valaki sír. Szirénák valahol a távolban, átvágva a fákon. Madeline nem mozdul. A mellkasa nem emelkedik. Folyamatosan csak várom. Egy lélegzet. Egy apró hang. Bármi.

„Kaelen.” Mitchell térdre ereszkedik előttem.

Most már van rajta ruha. Az arca fehé