**Kaelen**

Madeline alig lép be a bejárati ajtón, amikor érzem, hogy utoléri a nap.

Elcsendesedik az előszobában, egyik keze még mindig az enyémbe kulcsolódik, kabátja félig lecsúszik a válláról. Az arca rózsaszín a hidegtől, a szeme fáradt, a lelke pedig még mindig sebezhető.

A mai nap adott neki valamit, de sokat ki is vett belőle.

– Jól vagy, szépségem? – kérdezem halkan.

– Azt hiszem. – Bólint