Lucian lépésről lépésre közeledett Valeriushoz, hangja lágy volt, szavai azonban húsbavágóak: – Odabent már csak egy maréknyi hamu van. Még ha fel is nyitod a koporsót, nem fogod őt látni – mert... én hamvasztattam el.

Lucian Valerius szemébe nézett, és ahogy észrevette a vörösséget a tekintetében, az elégedettség hulláma öntötte el.

A számára oly kedves Myra még utoljára látni akarta ezt a férfit