„Érzem a szagát.” Vane hangja visszhangzott az elmémben, és éreztem a kétségbeesést, ami végigsöpört a kötelékünkön. Nyugtalan volt, kaparászott a tudatom peremén, kétségbeesetten próbálta megtalálni a társunkat.

„Igen, én is érzem” – válaszoltam. „De nem látom.”

Körbenéztem a minket körülvevő végtelen sötétségben.

„Gyere. Tovább kell mennünk.”

Mentünk előre, látszólag végtelen fekete függönyökön