Tessa szemszöge

Ez a mondat úgy csapódott belém, mint egy felrobbanó bomba. Parancsának puszta súlya megbénította a hangszálaimat, és a konyhaajtóhoz szegezett.

– Én... a te szobádban alszom? – dadogtam. Kezemmel a fa ajtókeret szélébe kapaszkodtam, szívem brutális erővel vert a bordáimnak. – De miért... hogyan...?

Feltűnően jóképű arca kifürkészhetetlen, érzelemmentes maszk maradt. Úgy nézett le