Camilla ajkai mosolyra húzódtak.

„Kaelen, drágám, jó látni téged.”

Kaelen nem mosolyodott el.

Még csak meg sem próbálta.

A karja a derekam köré fonódott, a tenyere forrósága alacsonyan a hasamon nyugodott, miközben a mellkasához húzott. A belőle áradó feszültség elég éles volt ahhoz, hogy üveget vágjon, és Camilla egyértelműen érezte ezt, mert a mosoly az ajkán megremegett – épphogy csak.

Kétlem,