„Könyörögni fogsz nekem, mire ennek vége” – suttogta Kaelen, a hangja mély és halálos volt a fülemnél, forró lehelete a nyakamat csiklandozta. A szavai úgy kúsztak a bőröm alá, mint egy kígyó, mélyebbre a csipeszeknél, mélyebbre a tűznél.

A csontjaimat is birtokba vették.

Nyöszörögtem, lehajtott fejjel, a combjaimat nedvesség, fájdalom és visszafojtott vágy áztatta. Bármiért, mindenért könyörögtem