Kaelen karjai már körbeöleltek, mielőtt egyáltalán felfogtam volna, hogy átvágott a folyosón.

Nem kérdezett. Nem habozott.

Egyszerűen csak felkapott a vérmocskos padlóról, és olyan szorosan ölelt magához, hogy alig kaptam levegőt – de most először nem akartam küzdeni ellene. Az arcomat a mellkasába temettem, és úgy remegtem, azt hittem, darabokra hullanak a csontjaim.

– Minden rendben – mormolta a