Kimondta a nevét.

A markom rászorult a lepedőre.

Nem az enyémet.

Az övét.

Rafe neve úgy csúszott ki az ajkai közül, mintha oda tartozna, mintha nem egy torkomhoz szorított penge lett volna. Lassan felálltam, a vér zúgott a fülemben, és úgy léptem hátra az ágytól, abban a sűrű csendben, amire csak a fájdalom taníthat meg.

A csizmám visszhangzott a csempén, ahogy elhagytam a szobát.

Végig a folyosón