Ekkor felzokogtam.

Nem hangosan vagy drámaian, vagy vadul üvöltve, ami nagyon is illett volna ehhez a helyzethez. Csak halkan, mint aki tudja, hogy már senki sem maradt, aki meghallaná.

Nem tudtam, mit várok az őrtől.

Talán csendet. Talán távolodó lépéseket.

Amire viszont nem számítottam, az a hangja volt – halkan és tétován szólalt meg az ajtó túloldaláról.

– Nem te vagy az egyetlen, aki fáradt.