Marcella.

Közvetlenül azután, hogy elhagyom Torin karjait, megállok a hálószobája előtti folyosón. A hely túlságosan ismerősnek tűnik, túlságosan tele van emlékekkel. A hátam a falnak csapódik, és összegömbölyödöm magamban, mielőtt teljesen összeomlok.

Most már sírok, és már annyira sem érdekel az egész, hogy dühös legyek.

Mert most már értem, miért tette. Azt hittem, meg fog velem küzdeni, amikor