Ajkai másodszor is végigsimítanak a homlokomon. Lehunyom a szemem, hagyva magam elhinni néhány másodpercig, hogy minden, amit akar, az, hogy biztonságban tartson. Beleélem magam abba az illúzióba, hogy az elárulásom, és a pisztoly, amelyet Grigorij ölében láttam, amikor beléptem a faházba, semmit sem jelent.

Talán örökké itt maradhatunk – elzárva a sötétségtől, ami az ő világa, és a bizonytalanság