KORBIN.

A zene nem is volt igazán zene. Inkább csak egy lágy hang volt, ami a szobámban visszhangzott, az a fajta, ami megüli az ember csontjait. A közepén ültem, hagyva, hogy a mély zümmögés teljesen elnyeljen. A lábam a padlón dobolt, nem valami ritmusra, csak a mellkasomon átfutó éles borzongásra.

A falka darabokra hullott.

Végre.

Hátradőltem a székemben, és egy másodpercre lehunytam a szemem,