THERON.

Vesper mormolt valamit az orra alatt, szinte túl halkan ahhoz, hogy halljam. – Én… sajnálom ezt a sok stresszt.

Aztán eltűnt.

Az ajtó csukódásának hangja súlyosan nehezedett a mellkasomra. Nem tudtam megmozdulni. Nem tudtam megszólalni. Az elmém újra és újra lejátszotta mindazt, aminek az imént tanúja voltam. A lebegő testét, a bőrén kúszó pikkelyeket, a furcsa szavakat, amiket suttogott.