A konyha kicsi, Gavin apja sugárzó arccal néz fel onnan, ahol a süteménytésztát keveri.

– Nocsak, nocsak, nocsak. – Döngő, mély hangja van, ami illik a nagy termetéhez. – Kivel van itt dolgunk?

Szorosabban megszorítom Gavin kezét a sajátomban, és a szabad kezemmel esetlenül intek. – Üdv, Stella vagyok.

– Hát, adj egy ölelést, kislány! – nevet az apja, amitől azonnal otthon érzem magam. – Én Marcus