Arthur tajtékzott, látva a lány közönyét, tehetetlen dühében szinte a fogát csikorgatta. Azt is belátta, hogy az érzelmi húrok pengetése Sylviánál pusztán időpocsékolás, és csak még több gúnyt váltana ki belőle.

Így hát felhagyott a megjátszott együttérzéssel. Talán igaz volt a mondás, miszerint a fellépés a lélek tükre, mert az atyai álarc nélkül Arthur most egy vérbeli gazember benyomását keltet