Rémülten kapta fel a fejét, véreres, tágra nyílt szemmel. „Sylvia! Sylvia...”

A falnak támaszkodva feltolta magát, és a vakolatba kapaszkodva az ajtó felé tántorgott. Olyan érzés volt, mintha éles penge fúródott volna a mellkasába – mélyre hatoló seb, amelyből mégsem folyt vér.

Arra gondolt: „Hogy mondhattam ilyet? Ez képtelenség! Nem mondhattam ilyet!”

Kaelen kibotorkált az ajtón, a falat fogva,