Roman szemszöge

A karjait szorosan a derekam köré fonva, mintha attól félne, hogy mindenki más után én is elmegyek, csendben feküdtünk az ágyon.

Aludnia kellett volna; az orvos ezt javasolta, de nem hagyta abba a sírást. Legbelül tudtam, hogy magát hibáztatja a lánya ostobaságáért.

"Van… valami terved, ugye?" – törte meg a csendet a rekedt hangja.

"Majd ha hívnak, és meghallgatjuk a követeléseiket