Calista

Pontosan tizenkét lépést teszek meg a tanácsteremtől, mire megerednek a könnyeim.

Nem engedem, hogy lehulljanak. Nem adom meg senkinek azt az elégtételt, hogy összetörve lásson. Ezért gyorsítom a lépteimet, látásom elhomályosul, miközben pusztán az ösztöneimre hagyatkozva vágok át a folyosókon, olyan helyet keresve – bárhol –, ahol magányomban hullhatok darabokra.

A könyvtár. Ebben az óráb