Torian

Napfényre és a társam illatára ébredek.

A társam. A szavak megingathatatlan bizonyossággal telepszenek a mellkasomra. Nem reményként, nem kívánságként vagy kétségbeesett vágyakozásként. Hanem puszta tényként. Véglegesen. Visszavonhatatlanul.

Calista.

Még alszik, hozzám bújva, kötelékünk pedig elégedetten duruzsol köztünk. Érzem az álmait – lágyak, békések, boldogok. Érzem a tudatalatti éber