Ophira

A palota fehéren ragyogva magasodik előttünk a délutáni égbolt hátterében. Az erdőkben és hegyekben töltött napok után ez a gondosan megmunkált tökély szinte természetellenesnek hat – túlságosan rendezett, túlságosan kimért. Az őrök feszesen vigyázzba vágják magukat, ahogy kis csapatunk közeledik, tekintetük éber gyanakvásból döbbenetbe vált, amint felismerik Valeriust.

– Fenség! – siet elő