KAELEN SZEMSZÖGE:

A hazavezető út magányos volt, de a gondolataim nem hagytak magamra. Sohasem hagytak. Mindig akadt valami, ami társaságot nyújtott.

Annak a fiúnak a megkínzása kellett volna, hogy adjon valamit. Megkönnyebbülést. Elégedettséget. Lezárást. Bármit.

De mindössze keserű ízt hagyott a számban, és vörös foltokat a kézfejemen.

Nem Salvatore fia volt. Nem tartozott a Donok belső köréhez