KAELEN SZEMSZÖGE:

Körülöttem—

Holttestek.

Az embereim. A saját kibaszott embereim.

Golyóütötte sebek a mellkasukon, kitecseredett végtagok, ismerős arcok—mind halottak.

Bámultam őket. A látásom végre kitisztult.

És ráébredtem.

Ezt én tettem.

Én magam.

Malachi mögöttem állt, megtört hangon szólalt meg. „Megpróbáltak megállítani. Nem… nem voltál magadnál.”

Pislogva néztem rá, a döbbenet hullámokban