Másnap reggel Vincenzo karjaiba bújva ébredtem. Próbáltam megmozdulni, de a karjai csak még szorosabban öleltek.

„Hová mész?” – kérdezte, szavai tompán hangzottak a mellkasomon.

Kuncogtam, a lelkem könnyebb volt, mint valaha. „Ki kell mennem a mosdóba.”

Vincenzo felnyögött, és pislogva megfordult. Borosta borította az állát, és ajkait csücsörítve megcsókolta a homlokomat. „Jó reggelt, Kis Napsugar