VINCENZO

Moreau hangja reszelős kavicsként csikorgott a vonalban.

– Azt hiszed, csak úgy elsétálhatsz tőlem, kölyök?

A hangom egyenletes maradt. – Nem hiszem. Döntök. És én úgy döntöttem, végeztem.

Csend. Aztán egy kuncogás, amiben nyoma sem volt vidámságnak.

– Az enyém vagy. Mindig is az enyém voltál, mióta legelőször nekem dolgoztál. Azt hitted, rábíznám az aranyamat egy olyan emberre, akit nem