Jessamine nem akarta magára hagyni Skarist, arról nem is beszélve, hogy épp Geranthoz menjen oda. Úgy érezte, ezzel ismét elárulja őt, ám Skarisnak nem volt türelme az efféle érzelgősséghez.

– Menj már, Jessamine! Nem hagyhatjuk meghalni, különben mi is elvesztünk! – nyögte fel Skaris, mert a lány nem mozdult olyan gyorsan, ahogy elvárta volna tőle.

– De hát… – Jessamine a szája szélébe harapott,