Amikor kettesben maradtunk a sorok között, Ryder megragadta a tarkómat, és durván a mellkasához húzott. „Jól vagy?”

Bólintottam a mellkasának dőlve, a szívem még mindig hevesen vert. „Igen” – suttogtam, bár a hangom még a saját fülemben is erőtlennek tűnt.

Csókot nyomott a fejem búbjára, és egy pillanatig elidőzött, mielőtt kissé elhúzódott volna. Zöld szeme intenzíven és hajthatatlanul fürkészte