ANDERS.

„Felmondok...”

Ezt a szót hallgattam ismétlődve az elmúlt három órában, és az égvilágon semmi jele nem volt annak, hogy elnémulna.

Kifejezett tehetsége volt ehhez. Egy sajátos, bosszantó tehetsége ahhoz, hogy úgy sétáljon ki egy szobából, hogy önmagából minél többet hagyjon hátra. Mindig hagyott ott valamit, amiről biztosra lehetett venni, hogy megmarad, körbelengi a teret, és minden gondo