GENEVIEVE.

Alig bírtam felfogni a szavait.

Hogyhogy nem Millának hívják?

Visszaült a velem szemben lévő székre, olyan közel, hogy a térdünk majdnem összeért, és az ölébe kulcsolta a kezét, mintha csak arra készülne, hogy esti mesét mondjon nekem.

– A nevem Camilla.

Türelmesen várt, az arcomat fürkészve, mintha a névnek mondania kellett volna számomra valamit, vagy valamilyen reakciót kellett volna