Roman szemszöge

A napok dühítően egyhangú körforgásban vánszorogtak. Úgy tűnt, Lyra és én tökélyre fejlesztettük az elkerülés művészetét. Ha lementem reggelizni, ő már rég eltűnt. Ha bent volt az ebédlőben, én inkább a szobámba hozattam az ételemet. Munkába temetkeztem, próbáltam a végére érni az asztalomon tornyosuló hegynyi teendőnek; ez volt az egyetlen hátránya annak, hogy az embernek rengeteg