Thalia

Annak ellenére, hogy egy pillanattal ezelőtt még milyen fáradtnak tűnt, Valerio szinte életre kel, amikor megcsókolom. Úgy markolja a csípőmet, mintha én lennék az utolsó horgony a viharban, én pedig úgy hullámzom rajta, mint a tenger, amelyben próbál megkapaszkodni. Nem tudom, mit kezdjek ezzel a mellkasomban lévő melegséggel. Valami olyasmi ez, ami tartósabb a szerelemnél is, és sokkal bi