*Natalya*

Az időm nagy részét a „szobámban” töltöm. A vérbe fagyott szüleim képe tölti be az elmémet, akár ébren vagyok, akár alszom. Még akkor is, amikor az ablaknál ülve bámulom a kúria mögötti békés kertet, képtelen vagyok lerázni magamról azt a mindent elsöprő szomorúságot és undort, ami minden egyes remegő lélegzetvétellel elönti a testemet.

Senki sem lép be a szobámba a cselédeken kívül – és