*Natalya*

Romeo mellkasán fekszem, üres tekintettel bámulva a falat, miközben a hüvelykujja gyengéd köröket rajzol a hátamra. Odakint lemenőben van a nap, én pedig rég elvesztettem az időérzékemet; fogalmam sincs, mióta vagyunk itt. Tőlem akár örökre itt is maradhatnánk. Egy cseppet sem bánnám.

Azon tűnődöm, hol lehetnek a többiek, vagy tudják-e, mit csinálunk idebent, de nem veszem a fáradságot,