~Sylvie nagymama~

Már elég régóta élek ahhoz, hogy felismerjem, mikor próbál közölni velem valamit a sors.

Nem kiabál. Nem jelenti be magát. Egyszerűen eléd tesz valamit – egy arcot, egy szót, vagy egy portréra mutató apró kezet –, és kivárja, figyelsz-e rá.

Én figyeltem.

A kisfiú még mindig a festményt nézte. Felemelt ujja a fiatalkori önmagam kezén lévő gyűrűre mutatott. A Lancaster-tűzkőre. Nég