~Daphne~

Hajnali kettőig vártam.

Ott ültem a karosszékben a szárnyamban, a kávém kihűlt, a szememet a folyosón tartottam, a fülemet pedig a ház minden apró zajára hegyeztem – egy ajtóra, léptekre, arra a jellegzetes hangra, amikor valaki távozik. Azt mondogattam magamnak, hogy nem várakozom. Egyszerűen csak ébren vagyok. Az emberek folyton ébren vannak hajnali kettőkor teljesen független okokból.