~Kaelen~

Az ebédlő fényei melegek voltak, amikor beléptem a bejárati ajtón.

Hallottam őket: Sylvie nagymama mély, kimért hangját; Bea válaszát; az evőeszközök halk koccanását a porcelánon. Egy szokványos este. A vacsora a Lancaster-kúriában olyan volt, mint mindig – csendes egy olyan háztartáshoz képest, amely megtanult a férfiai által hátrahagyott csendek köré épülve működni.

Nem álltam meg.

Végi