Nem hagytam annyiban, és nem tettem úgy, mintha nem hallottam volna. Néztem, ahogy Ronan lesétál a teraszról, miközben az udvar zaja visszatért a jelentéktelen morajláshoz.

– Ronan – szóltam utána, de ő továbbment.

Nem fordult meg azonnal, csak végighúzta a kezét a tarkóján, mintha már tudná, hová vezet ez az egész.

– Ne most – mondta.

– De, most – feleltem, és megálltam tőle alig egy méterre.