Egyetlen tenyércsapás, és ennyi éppen elég volt ahhoz, hogy az osztagra síri csend telepedjen.

Egyik pillanatban a bronzüst – masszív, súlyos, szinte elpusztíthatatlan darab – még ott állt a megszokott helyén. A következőben? Eltűnt, darabokra robbant, mintha csak üvegből lett volna.

A cafatjai görbe repeszekként záporoztak a földre, mögötte pedig a külső sziklafal egy része úgy omlott le, mintha