KAELIA SZEMSZÖGE

– Várj... várj!

A hangom tele volt dühvel és frusztrációval, de ő még csak le sem lassított. Ujjai vaspántként fonódtak a csuklóm köré, úgy vonszolt végig a folyosón. Minden egyes lépésünk visszhangzott a kőfalak között, mezítelen talpam csúszkált a sima padlón, miközben próbáltam tartani a lépést.

– Meg kell hallgatnod – ziháltam, és a kezét rángattam. – Kérlek, csak állj