KAELIA SZEMSZÖGE

A csend a szobában egyenesen fülsiketítő volt.

Nem tudtam, mióta bámultam a plafont – percek, órák, esetleg már egy örökkévalóság óta. Az idő többé nem tűnt valóságosnak. A szívmonitor egyenletes csípogása volt az egyetlen dolog, ami emlékeztetett rá, hogy még életben vagyok, még mindig itt vagyok, még mindig e test csapdájába zárva, ami túl nehéznek tűnt az amúgy is teher a