SIGRID SZEMSZÖGE

A kert mindig is a biztonságos menedékem volt. A palota egy csendes sarka, ahol a virágok sosem ítélkeztek, és a szél sosem tett fel olyan kérdéseket, amelyekre nem akartam válaszolni. Ma azonban még a körülöttem lévő szépség is fakónak tűnt – tompának, akárcsak a szívem.

Azon a kőpadon ültem, amelyet Kaelia annyira szeretett, és amely egy hatalmas, virágzó fa árnyékában bújt meg.