RONAN SZEMSZÖGE

– Itt vagy hát, fiam.

Apám hangja méregként siklott át a félhomályos pincén, lazán és gúnyosan. Ott állt, és úgy vigyorgott, mintha régi barátok lennénk, akik összefutottak a piacon – nem pedig úgy, mint az az ember, aki az egész gyermekkoromat a földi pokollá változtatta.

Még jobban úgy nézett ki, mint a szörnyeteg, akire emlékeztem. Idősebb lett, igen – ezüst szálak jelen