Alfa Valen

Nehezen lélegzem, ahogy lassan leereszkedem arról a mámorító csúcsról, ahová az imént repített. A szemem kinyílik, a köd lassan felszáll, és a legelső dolog, amit meglátok, ő.

Még mindig térdel előttem, az élvezetem ott csillog az ajkán — azokon az ajkakon, amelyeket most szándékosan, fülledt vággyal harapdál. A tekintete az enyémbe fúródik; sötét, nehézkes pillantása tele van huncutság