Felix szemszöge:

Összeszorított állkapoccsal, ökölbe szorult kézzel álltam, és kibámultam az irodám padlótól mennyezetig érő üvegablakán. Hitetlenkedő nevetés szakadt fel a torkomból. Őszintén szólva, ennek az egésznek semmi értelme nem volt. Egyik percben még a markomban tartottam Trent Whitmore urat: hízelegtem neki, meggyőztem, hogy álljon az én oldalamra és dolgozzon velem, erre a következő pi