Hazel szemszöge:

Rágcsáltam az alsó ajkamat, egy helyen álltam, mozdulni képtelenül. A körülöttem lévő közönség nem vette észre a jelenlétemet. Nem is lepődtem meg, mert fogadni mernék, senki sem ismert vagy ismert fel a teremben, kivéve a közeli családi barátokat. Mivel évekig ketrecben voltam, nem láttam a fényeket, legbelül tudtam, hogy jelentéktelen vagyok az itt jelenlévőknek, akik jól érzik