Milo szemszöge

Észre sem vettem Phoebét, amíg másodszor is nem szólított a nevemen.

– Milo!

Megálltam, a testem hamarabb reagált, mint az elmém. Előttem állt összefont karral, a tekintetével az arcomat fürkészve, mintha olyasmit próbálna kiolvasni belőle, amit nem akartam megmutatni. A folyosó zsongott körülöttünk, szekrényajtók csapódtak, hangok mosódtak össze, de számomra mindez tompának tűnt.

–