Dante

A vezetőülésből figyeltem Vittoriát, ahogy kibámult az ablakon, magába szívva a minket körülvevő, végtelennek tűnő tájat. A penthouse, a város, mindaz, ami oly sokáig az univerzumom középpontját jelentette, mostanra mögöttünk maradt; helyüket kanyargós utak, lankás dombok és a birtok közepén elterülő tó néha-néha felvillanó víztükre vette át.

Rám nézett, a szemében gyanakvás derengett fel.

–