Dante

A tárgyalóteremben vágni lehetett a feszültséget és a forró kávé illatát; a szobát megülte a csend és a ki nem mondott düh. Cassian a hatalmas tölgyfa asztal főhelyén ült, ujjai azon az idegesítően lassú, megfontolt ritmusban doboltak a sima felületen, ami nála mindig a mély gondolatok jele volt. Marcello tőle balra terpeszkedett, a felszínen végtelenül hűvösnek mutatkozva, de a szemében ott