Marcello

A csütörtök estéknek unalmasnak kellett volna lenniük. Néha ez így ment. Semmi komoly üzlet, kevés ember, semmi különösebb felhajtás. Csak annyi zaj, ami ahhoz kellett, hogy dőljön a pénz, és nyitva maradhassanak az ajtók. Minden rendkívül kiszámítható volt. Biztonságos. Utáltam.

Egy kézzel a kormányon hajtottam át a városon. A másikkal a bőrülésen doboltam. A háttérben halkan szólt a ze